Nem feledem mikor először találkoztunk évekkel ezelőtt még. Éreztem, hogy fáj valami és szóltam hozzád. Te vissza. Majd csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk bele egymás életébe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni mert Veled annyira természetes minden és annyira jó, hogy eddig még nem tapasztaltam senkinél. Én elkezdtem a mondatot, Te befejezted. És egy-egy hanglejtésből vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés volt, hogy szeretlek és Te viszont szeretsz és tudtam, hogy hiába vagy távol, tudom, hogy feltételek nélkül szeretsz. Azt szereted aki vagyok. :)
/https%3A%2F%2Fassets.over-blog.com%2Ft%2Fcedistic%2Fcamera.png)
/https%3A%2F%2Fekladata.com%2F86A1qquYpU5WwYqpqAic4ssgzGw%40209x273.png)